Növekedjen növekedési hitellel

Ahhoz, hogy egy cég versenyképes tudjon maradni időről időre érdemes fontolóra venni, hogy újabb és újabb piacokat hódítson meg. Ehhez bizonyos vállalati területek növelésére van szükség. A növekedésnek pedig alapfeltétele a tőke tehát az a pénzösszeg, amelyből a fejlődéshez illetve a térnyeréshez szükséges fejlesztéseket meg lehet valósítani. Az Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja éppen azoknak a vállalkozóknak nyújt segítő kezet, akik stabilan állnak a lábukon és már csak egy kisebb tőke beinvesztálásra van szükségük, ahhoz, hogy elindíthassák a következő és a cég növekedését megcélzó projektjüket. Egy cég növekedése és minél több lábon állása a feltétele annak is, hogy hosszútávon megmaradhasson a piacon. Hiszen csak a változásra képes tőkeerős cégek képesek arra, hogy a folyamatosan változó piaci igényeknek megfeleljenek. A növekedés, tehát nem csupán igény a vállalatok részéről, hanem egyféle követelmény is mind a piac mind a vállalat dolgozói és vezetői részéről. Amennyiben nem az a tökéletes eset áll fenn, hogy a prosperáló vállalat bevételei olyannyira magasak, hogy könnyedén lehetséges önerőből és csupán a belső források mozgósításával fejleszteni akkor valóban nincs szükség hitelfelvételre, ezt az ideális helyzetet azonban nagyon kevés vállalat és vállalkozás mondhatja magáénak.