Ha szempillánk kifestésére egy tartós festéket szemeltünk ki, akkor a szempilla festés folyamat kicsit körülményesebb lesz, mint egy hagyományos festék esetén. Pont ezért azzal járunk a legjobban, ha ezt egy szakemberre bízzuk és inkább ellátogatunk egy kozmetikába. De hogyan is néz ki magának a szempilla festésnek a folyamata egy szépségszalonban? Az egész egy allergia teszttel kezdődik, mely során egy keveset felvisznek a tartós festékből a hölgy füle mögé. Ezután 24 órát kell várni és ha nem jelentkeznek az említett területen bőrirritációra utaló jelek, akkor a festék felvihető a szempillára. Az első lépés, hogy a szempillákat alaposan megtisztítsuk, hiszen ha azok zsírosak, vagy koszosak, akkor a nem tudják majd megfelelően beszívni a festéket. Ha ez megvan, akkor a szempillák környékét, vagyis a szemhéjakat vazelinnel kell bekenni, hogy ezen bőrfelületeken nem tapadhasson meg a festék. Ezután az alsó szempillák alá bekerülhet az alátét. Mikor ezzel is megvagyunk akkor jöhet a festéknek a felvitele. A szempillák festése során a pigmenteket a szempillák tövétől haladva visszük fel szép óvatosan. Mikor ezzel végeztünk, akkor várnunk kell nagyjából 10 percet, hogy a szálak megfelelően beszívhassák a festéket. Ha letelt a száradási idő, akkor eltávolíthatjuk a szempilla alátétet, majd a szempillákról lemoshatjuk a felesleges festéket, melyet azok nem szívtak be. Mikor ezzel is végeztünk akkor már csak a szemhájakról kell lemosnunk a vazelint és már kész is a csodásan ragyogó és dús szempilla.
A szempilla festés lépései
- Post author:vereb
- Post published:2013. szeptember 9. hétfő
- Post category:Divat, öltözet, ruházat