Német nyelvoktatás Budapesten

Nem titok, hogy vannak módszerek, amivel jóval könnyebben, örömmel, szórakozvaszerezhetjük meg az áhított tudást! Persze nem hullik az ölünkbe, illetve a fejünkbe így sem, hiszen mindenért, ami értékes, meg kell dolgoznunk, de!

A mi szisztémánkkal úgy tanulhatsz meg németül, hogy elfelejted a szót: tanulás.

Óráink nem a magolás, hanem a természetesség köré épülnek. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy diákjaink minél előbb megtanulják kifejezni magukat németül, így sokkalhatékonyabbangyorsabban válik készségszintűvé a német nyelv használata.

sikerélménynek itt is hatalmas jelentősége van, óráinkon éppen ezért (is) nem szavakat írunk hosszú tömött sorokban, nem nyelvtant biflázunk, hanem beszélgetünk.

Nézd meg ezt is:  Szakdolgozat

Németül beszélgetünk. Így, amellett, hogy szinte játszva rögzülnek a szavak, a nyelvtan, természetessé válik, hogy németül szólalunk meg, és németül értünk.

Sikerességünket bizonyítja az, hogy tanulóink már az első hónapban ragyogóan ki tudják fejezni magukat az addig elsajátított anyaggal.