Blog

A kaptáras méhészkedés előnye a kasos változatéval szemben, hogy a kaptárat a nélkül ki lehet nyitni, hogy a lépeket, a méhlakást vagy magukat a méheket károsodás, sérülés érné. Kaptár jellegű méhlakások kialakítására ugyan már az ókorban is volt próbálkozás, de ezek még igen kezdetlegesnek számítottak és természetesen a „sötét középkor” beköszöntével ez a módszer szinte teljesen eltűnt. Az emberek visszatértek a hagyományos és ősi kifosztásos módszerhez, mellyel általában meg is pecsételték a méhcsalád sorsát. Később a méz és méhviasz iránti kereslet megnövekedésével újból fellendült a méhész szakma, de ekkor még mindig (főleg szalmából szőtt és agyagból tapasztott) kasokba tartották a méhcsaládokat. Aztán XVII. és XVIII. században Európa több területén is megjelent a kaptáras méhtartás, melynek elterjedése hazánkban főleg a debreceni születésű Tsáti Szabó Györgynek köszönhető. A mai kaptárak igazi hazai elődjének számító méhlakások, vagyis az úgynevezett boczonádi kaptárak megjelenéséig azonban még a XX. század elejéig várni kellett. Mivel ezen kaptárak belső elrendezésének és méretének köszönhetően egy ilyen kaptából akár átlag 30-35 kg mézet is ki lehetett pergetni, ettől kezdve beszélhetünk a méhészet iparággá válásáról.