Ma már szinte se szeri, se száma a diákmunka szövetkezeteknek. Nem véletlen, hogy egyre több iskolaszövetkezet igyekszik kielégíteni a piaci igényeket, hiszen sok cég szeretne diákmunkásokat foglalkoztatni, míg a diákok mind nagyobb hányada vállalna diák állást. Mindkét félnek megvannak az indokai erre. A vállalatok életét megkönnyítik a diákszövetkezetek, hiszen minden, a diákmunkával kapcsolatos adminisztrációt elintéznek, nekik „csak” fizetniük kell, s rugalmasan és időben érkeznek a diákmelósok.
Érdemes már diákként is dolgozni
A diákok egy része önfenntartó, jól jön nekik a diákmunkából megkeresett pénzt, egy másik része pedig inkább csak a zsebpénzét szeretné növelni. A diák állás korai szakmai tapasztalatként is felfogható, sosem tudhatjuk, milyen kapcsolatrendszert sikerül kiépíteni egy-egy hétvégi diákmunkán, mozis diákmunkán, hostess diákmunkán vagy a mindig népszerű mekis diákmunkán. Az iskolaszövetkezetek változatos diák állásokat kínálnak: a betanított fizikai munkáktól kezdve a komoly tudást és kreativitást igénylő diák munkáig választhatnak a középiskolában vagy felsőoktatásban tanulók. Mivel egyre nagyobb az igény a diákmunkára, folyamatosan nő a diákmeló órabére, ahogy azt Fürge Diákban diákmunkát vállalók is tapasztalhatják. A Fürge Diák irodáit az ország számos pontján megtalálhatjuk, így akinek dolgozni támad kedve, csak látogasson el valamelyikbe.