Költöztetés zökkenőmentesen

Szoktam beszélgetni az ügyfeleimmel, és elmondják hogy már annyira izgultak, féltek nehogy valami baj legyen. Persze aztán hozzáteszik hogy kár volt előre idegeskedniük, mert ha tudták volna hogy ilyen egyszerűen és könnyedén túl lesznek a költöztetésen akkor nem eszi meg az ideg őket. Ez „jelenség” főleg nemzetközi költöztetéseknél gyakori. Amit meg is értek, mert nem egyszerű ez, az ügyfél szemszögéből. Nézzük meg közelebbről hogy általában mit is „látnak” az ügyfelek egy nemzetközi költöztetés folyamán: néhány idegen bejön a lakásomba, most látom őket először. Felrakják egy teherautóra az életemet (bútorokat, műszaki cikkeket, berendezéseket, ruhákat, személyes dolgokat stb). Aztán elmennek azzal hogy másnap hajnalban indulnak és este, vagy következő nap (az út hosszától függően) megérkeznek az új lakásomba. A teherautón vannak értékes dolgok is, van ami csak nekem jelent sokat, egy régi emlék. Remélem nem lesz bajuk, nem törnek össze. Este alig alszok, ideges vagyok eleve az új környezet és munkahely miatt, és most rátesz egy lapáttal a költözés is. Remélem nem csapnak be, mint ahogy azt is hogy az ár nem változik.

Nézd meg ezt is:  Költöztetés és lomtalanítás

Ez a hozzáállás érthető, hiszen ügyfeleim életének egy részét szállítom. Minden költöztetést ugyanúgy végzünk: odafigyelünk a részletekre, óvjuk a bútorokat, értékeket. Ezért is van a honlapomon minden adat feltüntetve a teherautóról, árakról, szolgáltatásokról, továbbá a cégünkről is megtalál minden információt, tehát le is ellenőrizheti cégünket. Például hogy létezik-e egyáltalán.