Megintcsak sokszor a gazdasági helyzet visz rá párokat, hogy munkahely hiányában egyikük külföldön próbáljon szerencsét.
Sajnos ugyancsak barátaim között vannak olyan párok, akik „szétmenni” kényszerültek. A férj munkalehetőség hiánya miatt ugyancsak külföldön próbálkozott sikerrel.
Már amennyire a kamionos életet sikernek nevezhetjük. Félreértés ne essék, le a kalappal minden kamionsofőr előtt, de én úgy gondolom, hogy ez nem csak egy munka hanem egy életforma.
És ugyancsak véleményem szerint nem friss házasoknak való, hanem inkább kalandra és utazásra, pénzgyűjtésre vágyó fiatalokat tudok elképzelni, vagy pedig „idősebb” urakat, ahol már esetleg a gyerekek kirepültek.
Jelen esetben egy fiatal házaspárról van szó, akik szinte alig találkoznak. Sajnos a férj beosztása, és anyagi megfontolásokból elég ritkán tud hazajönni, volt olyan év amikor konkrétan kétszer volt itthon egy-egy hetet.
Persze email, sms, skype ment minden nap, de valljuk be az azért mégsem olyan.
Az asszony mivel neki szerencsére van munkahelye -azt most ne firtassuk milyen, de legalább van- egy évben szintén talán egy vagy két alkalommal kiment meglátogatni a férjét, ami abból állt, hogy együtt kamionoztak. Sokszor 40 órát is egyhuzamban…
Tehát abban a kis időben is mindig úton voltak, a fülkében aludtak, de legalább együtt voltak.
Mielőtt bárki elítélné őket, hogy én ezt nem csinálnám, vagy együtt mennék a párommal, hozzáteszem, hogy a pár szülei idősek, gondoskodásra szorulnak, tehát saját jobb életük reményében nem hagyhatják magukra őket. Tehát valamit áldozni kell….
El sem tudom képzelni milyen érzés lehet, hiszen aki itthon van, mindig retteg hogy a másikkal minden rendben van-e, megérkezett-e ahova kell épségben, és hát arról ami a kamionosok elleni támadásokat illeti, jobb nem is belegondolni.
És maga a tudat, amivel vagy együtt tud élni az ember vagy nem, van is párja és még sincs.